Ez a blogbejegyzés meglehetősen sokat késett most, ami azt illeti, de ez annak tudható be, hogy elég mozgalmas hetet hagytunk magunk mögött legutóbb. A héten szerdán kezdtek felpörögni az események, amikor találkoztam két magyar lánnyal, akik Erasmus öszöndíjjal vannak itt ebben a félévben. Mártival a Sylvain találkozott kóruson, majd később kiderült, hogy van Kata is. Márti igazából Németországból jött, mivel ott élnek 4 éves kora óta; ha jól emlékszem, akkor európai történelmet és jogot tanul. Kata az egykori Külker főiskolára jár. Egyelőre tetszik nekik az Erasmus, a társaság, a hangulat – majd megkérdezem őket január elején is. Remélem, még összefutok velük – ha már nagyon hiányozni fog a magyar nyelv, mindenképpen.
Csütörtökön lakásavató volt Délphine-nél, amit igazából már felavattunk korábban, de ez volt a „hivatalos” lakásavató. Pénteken este pedig felkerekedtünk Caroline-ékhez, akik a Vogézekben laknak. Ulysse és Délphine Párizsban voltak a hétvégén, úgyhogy csak ketten mentünk a Caroline-nal. Innen az út egy jó két és fél óra, a végére ugyanis elfogy az autópálya, csak a hegyekben kanyargó kis utak vannak. A végcél egy Coinche [koens] nevű kis, 350 lelkes falu volt, ahol Caroline apukája a polgármester. Szombaton Elzász volt terítéken, ami talán az egyik legkülönlegesebb francia régió történelmi, és kultúrális szempontból. A régió ugyanis elég sokszor gazdát cserélt a történelem során, felváltva volt francia és német érdekeltségű terület. Az emberek egy nagyon fura nyelvet beszélnek (az "elzászit"), ami tulajdonképpen a német és a francia keveréke. A helységnevek többsége németes hangzású. A napot egy haut-Koenigsbourg (Hoh-Königsburg) nevű várban kezdtük, legnagyobb érdekessége, hogy egy borzasztó keskeny hegycsúcson épült, ami erősen behatárolta a vár kiderjedését és méreteit. Szerintem igazi bravúr volt ott úgy megépíteni. A kilátás a vártól igazán pazar Elzászra, talán legközelebb meg is fogjuk tudni csodálni, szombat reggel ugyanis borzasztó nagy köd volt. A vár kitűnő állapotban van köszönhetően II. Vilmos német császárnak, aki 1900 és 1908 között felújíttatta – ugyanis ezidőtájt a terület épp német kézen volt (a francia szempontból vesztes 1871-es francia-porosz háborútól egészen 1918-ig). II Vilmos egy császári felségét megfelelően reprezentáló kastélyt akart ugyanis, amiben egy középkori múzeumot kívánt volna később berendezni – amire aztán a történelem szeszélye folytán végülis nem került sor.
Haut-Koenigsbourg után következett Ribeauvillé [ribovilé], Riquewihr [rigvir] és Kayersberg [kajzüszberg] – mind-mind rendkívül jellegzetes, elzászi kisvárosok. Varázslatosan szép (és nagyszerűen helyreállított) óvárosi házakkal és utcákkal. Van egy pár jellegzetes elzászi étel (pl. a choux-croute [sukrut] vagy a tarte flammée), és pár kiváló, egyedi borfajta.
Vasárnap a Vogézekben mászkáltunk, megnéztük Saint-Diét (amit eredetileg Saint-Déodat-nak hívtak), ami a legközelebbi „nagy”város (20 ezres). Itt igazából a katedrális (ahova végülis nem sikerült bejutni) de még inkább a környező táj volt magával ragadó. Délután aztán szétnéztünk kicsit Coinche környékén, ami nekem a Kárpátokat juttatta eszembe, habár kétségkívül a Kárpátok sokkal magasabb és fiatalbb hegy, mint a Vogézek, aminek az átlagos magassága csak 6-900 méter körül van. Nekem mindenesetre nagyon tetszett, főleg az itt-ott megjelenő őszi színek miatt.
Caroline szülei egyébként borzasztó kedvesek voltak, a légkör nagyon családias és barátságos volt náluk (mint az általában falun lenni szokott), úgyhogy nem bántam meg egy cseppet sem, hogy ezt a hétvégét erre szántam, habár előtte kicsi tartottam tőle, bevallom.
Akinek van kedve és türelme, esetleg vessen egy pillantást a webalbumra is, most nem csak ronda képek vannak fent.
http://picasaweb.com/djuree007.
