Elmaradt a múlt hétre esedékes beszámoló, de igazából nem vesztettetek vele sokat, mert tényleg semmi említésre méltó nem történt. Az a hét volt itt az őszi szünet, úgyhogy a munka szempontjából elég békés időszak volt. A megírandó cikkhez szedegettem össze az adatokat, amiket aztán a Sylvainnel próbáltunk értelmezni – végül írtunk (írtam) egy összefoglalót, amit elküldtünk a Rayeznek Bordeauxba, hogy megtehesse az észrevételeit. Meg is tette aztán őket nem is olyan sok idő elteltével – meglepő módon.
A következő héten még ledolgoztam a hétfőt, utána pedig irány Cambridge. Szerencsére nem kellett hajnalok hajnalán indulnom. A vonatom Lyonba ment, ahol csekély félórányi reptéri buszozás után repülőre szálltam. A repülőút alig volt több egy óránál. Megérkezve London Stansted repülőtérre pedig már csak a jó buszt kellett megvárnom, amely Cambridge-be vitt egy óra alatt. Délután helyi idő szerint fél 6-ra érkeztem meg (az nálunk fél 7). Az út elég hosszú volt és fárasztó, leginkább azért, mert a különböző közlekedési eszközök között elég sokat kellett várakozni.
A szállás Líviáéknál kitűnő volt – Cambridge egyik külsőbb részén van egy kis másfél szobás lakásuk. A közlekedés többnyire biciklivel történik arrafelé – sajnos az út rossz oldalán. Maga a város elég pici, az egész város igazából az egyetemről szól. A diákok életét nagyon sajátos módon az ún college-ok szervezik meg, ami a lakhatástól kezdve az étkeztetésen keresztül a külön órák szervezéséig mindenre kiterjed. Minden diáknak kell egy ilyen college-hoz tartoznia, ugyanúgy, ahogy egy tanárnak is. A college-ok elég autonóm működési egységek, melyeket elég nagy vagyonnal (erdők, legelők) alapítottak, a működésükhöz szükséges anyagiakat pedig a vagyonnal való gazdálkodás során teremtik elő. Némelyik elég gazdag is. A legrégebbi college-ot, a Peterhouse-t, valamikor 13. század során alapították. Líviáék a Pembroke-ban vannak, ez Cambridge harmadik legrégebbi college-a, melyet 1347-ban alapítottak. A college-oknak általában elég régi tekintélyt parancsoló épületeik vannak, valamint minden college-nak van egy kápolnája, ami a leggazdagabbak esetében tényleg gigantikus méretű.
Megismerkedtem Lívia férjének és a Csillának a magyar témavezetőjével, Csányi Gáborral (aki a Csányi Vilmos fia), akinek részt vehettem a csoportmegbeszélésén, ami igazán megtisztelő volt, és ugyanakkor érdekes is. Ez egy olyan hetenként lezajló esemény, amely során a Gábor csoportjának valamennyi tagja (doktoranduszok és posztdokok) beszámolnak arról, hogy éppen hol tartanak a munkájukkal. A beszélgetéshez mindenki hozzászólhat. Pár szóban én is elmondtam, hogy mivel foglalkozunk. Este még folytatódott a Gáboréknál a megbeszélés de ott már csak a Lívia és az Albert (Lívia férje) társaságában. Előtte megkíséreltünk csokifagyit előállítani mérsékelt sikerrel. Másnap a college-ban vacsoráztam a Csillával egy hetente sorra kerülő nyilvános és elég formális esemény keretében. Pénteken volt egyedül jó idő, de akkor már sajnos nem volt sok időm mászkálni. Egyébként napközben többnyire a városban tekeregtem – megnéztem a college-ok közül jópárat, a helyi szépművészeti múzeumot meg a botanikus kertet. Pénteken bevonatoztam Londonba, ahol vonatra szálltam, hogy aztán kb másfél óra alatt átvonatozzak Lillebe a La Manche csatorna alatt.
Lilleben az ottani vendéglátóm, Nacer fogadott – nála is volt a szállásom. Nacer eredetileg marokkói, aki 20 éve él Franciaországban. Itt is nősült, bár a felesége nem francia, hanem német. Többnyire Nacerrel mászkáltunk napközben aztán Lilleben. A városnak valahogy nem volt meg a szokásos hangulata, ami érezhető a többi francia nagyvárosban, valahogy nyomott volt az egész atmoszférája. Kicsit érződött az is, hogy Franciaország legszegényebb régiójának fővárosában vagyunk. Este átlátogattunk Belgiumba, ami csak 20-30 km Lille-től. Vacsorázni szerettünk volna, de mivel nem foglaltunk előre asztalt, végül nem találtunk sehol sem helyet. Eredetileg marokkói étterembe szerettünk volna menni, de szerencsére sikerült végül találni egyet - igaz, hogy azt már Lilleben. Érdekes volt marokkói kaját enni, de azt nem állítanám, hogy minden nap azt ennék.
Vasárnap aztán párizsi átszállással jöttem vissza, ahol a hazautazásom előtt visszalévő kb 8 napra egy halom munka várt. Szerintem lehetetlen, hogy elkészüljek vele, biztos nem is fogok, de megtesszük, ami tőlünk telik.
