másodszor Besançonban

Megint csak ugy elroppent harom het, amiknek a beszamolojaval ados vagyok. Az elso heten nem tortent kulonosebben emlitesremelto – talan csak azt emelnem ki, hogy egesz jol sikerult haladni a munkammal, olyan frontokon is, ahol korabban valamier elakadtunk. A heten volt mozi is, az uj Daneil Craig- es Jamie Bell-film, ami a masodik vilaghaboru alatt a nemetek elol tobb, mint egy evig az erdoben bujkalo maroknyi zsido viszontagsagait mutatta be. Szerintem az atlagosnal kicsit jobb volt a film, de nem voltam igazan hanyattesve tole. Az azutani heten itt volt Gaëlle, Caroline huga, akivel egy este elmentunk Chalon-sur-Saône-ba, ahol egy ismerose altal rendezett darabot neztunk meg. Eleg vegyes volt a darab fogadtatasa, amelyben egyvalaki beszel: sok-sok osszefuggestelen mondatot. Igy szerencsere nem csak szamomra volt erthetetlen a szoveg, hanem a franciak szamara is. Voltak meg latvanyos szinpadi jelenetek, meg sok-sok korusreszlet. Olyan volt az egesz, mintha valaki gondolatait hallanank, latnank.

A hetvegen Audrey-hez mentunk Picardiaba, ami egy Parizstol eszkara levo regio. Adurey varosa, Creil [krej] Parizstol 50-60 km. A regio eleg gazdag tortenelmi emlekekben, ket legfontosabb kastelyat meg is neztuk: Chantilly-t [santijji] es Pierrefond-t [pierrfon]. Az elobbibe vegulis nem mentunk be, mivel 11euro volt a belepo es telen nem sok latnivalo van ; az utobbi viszont megneztuk. Ezt a kastelyt III. Napoléon epittette ujja, gyakorlatilag romjaibol idealizalt kozepkori stilusban. A vegeredmeny nagyon szep lett, a webalbumban a kepek magukert beszelnek.

Az azt koveto hetre megerkezett a Pali, aki csak nem sokkal elottem, jovo het csutortokjen fog elmenni. Amint arra szamitani lehetett, nagy ettermezesek/kajalasok voltak ennek megfeleloen a heten. Minjdart hetfon a (kinaiak altal szervezett es lebonyolitott) kinai ujev tiszteletere rendezett unnepsegre mentunk a Paullal es a Palival. Voltak hosszu beszedek, kulonbozo hagyomanyos es kevesbe hagyomanyos kinai zeneszamok es tancok, es termeszetesen vacsora is.

Kedden itthon voltam, szerdan fonduzni mentunk a Palival, csutortokon a Caroline-nal volt palacsintazas, penteken pedig megint a Paullal mentunk – most eppen – vietnamiba. Szombaton a Sylvainnel es Palival mentunk a sargabor unnepere, ami egy nagy borkostolasra es –vasarlasra szolgalo esemeny termeszetesen a borhoz kapcsolodo egyeb etelekkel – sajttal es kolbasszal – szinesitve. 11 euro volt a belepo, amiert kaptunk egy poharat es tizdarab borkostolojegyet, amiket szinte majdnem teljesen megkotes nelkul olyan borok kostolasara lehetett felhasznalni, amiket csak akartunk. Hatalmas tomeg volt, nehany helyen 6-7 percet is sorba kellett allni. Hatkor lett vege az egesznek, akkor kezdodott a nagyjabol egyoras sorbanallas (helyenkent eleg reszeg emberek tarsasagaban) a buszhoz. Ugyanis a kozlekedesi kaoszt elkerulese miatt csak a kornyekbeli falvakban lehetett parkolni, ahonnan busszal vittek az embereket Passenansba [passznan]. Az estet egy Sylvaineknel elkoltott vacsora tette aztan teljesse.

A jovo heten jon a bordeaux-i kollega, Jean-Claude ket napra, ugyhogy mar csak miatta is folytatodni fog a gasztronomiai tura : hetfon etteremben, kedden pedig valoszinuleg a Paulnal, ahol o maga fog nekunk vietnami kajat fozni. A jovo hetbe aztan bele kell suritenem minden eliteznivalot meg ; feltehetoleg egyszer ossze kene futnom a magyar lanyokkal is, penteken Delphinhez  vagyok hivatalos. Kozben le kell bonyolitanom a szokasos bor- es sajtvasalast is. Szombaton pedig aztan magam mogott hagyom az itt eltolt masodik felvemet es elmegyek Pisaba egy kis parnapos szabadsagra, hogy aztan athelyezzem egy ujabb felev erejeig Magyarorszagra a szekhelyemet.

Jo nagy elmaradasaom van, azt hiszem, legalabb egy honap torteneseivel vagyok ados. Eloszor is miert nincsenek ekezetek ? Azert, mert mostantol az uj, itt kint vasarolt francia laptopomat hasznalom. Nevezhetjuk hatranynak is, hogy francia a billentyuzet, az viszont irritalobb, hogy a Windows Vista francia nyelvu. El fog tartani egy darabig, amig kiismerem majd.

Lassuk csak, hol szakadt meg legutobb a cselekmeny fonala. Azt hiszem a kovetkezo esemeny, amirol be kell szamolnom, a karacsony elotti ket utolso kint toltott hetem, melyek leginkabb a nyakamba szakadt 1600 euro szamitastechnikai celu felhasznalasaval teltek. A december 6-ai hetvegen elmentunk Elzaszba, egesz pontosan szombatot Colmarban toltottuk, ami az egyik legtipikusabb es legismertebb elzaszi varos. Este a Vogezekben aludtunk, mint mar annyiszor eddig, most is Caroline-eknal Coinche-ben. Colmarba vegul csak harman mentunk el Audrey-vel es Ulysse-szel. En mersekelten elveztem, hogy oszinte legyek az egesznapos karacsonyivasar –bamulast szitalo esoben. Sikerult is megfaznom… 

A kovetkezo heten sikerult megvennem minden hardvert, es szinte azonnal be is vasaltam a CROUS-on a teljes osszeget. A heten ketszer vacsoraztunk a Vieux Comtois nevu etteremben. Egyszer a "tagabb kor", ami Céline es Franck tavozasa ota 5 fore redukalodott(Caroline, Delphine, Ulysse, Bruno es en). A letszam tovabb csokkent Ulysse vegzesevel (most par honapig Grenbole-ban van, aztan Audrey-vel keszulnek majd a babara), Bruno pedig, aki tavaly vegzett, februartol megy posztdoknak Norvegiaba. A masik alkalommal a magyar lanyokkal vacsoraztunk, veluk ezen az egyszeri alkalmon voltunk egyutt negyen, Kata ugyanis januar ota a szakmai gyakorlatat csinalja (idegenforgalmis).

Az elutazasom elotti utolso szombaton meg kirandultunk egyet, a Loue forrasat akartuk volna megnezni, ami sajnos le volt zarva, igy csak a Loue volgyeben tudtunk setalni, ami azert nemileg karpotolt minket. Masnap jottunk aztan haza Sylvainekkel. Kenyelemesen delben indultunk, Paul kocsijaval mentunk Bazelig, amit aztan otthagytunk a parkoloban. A repulo (ez volt 2008-ban a 14. repulesem!) fel 5-kor szallt le, es 6-kor mar ugy otthon voltam (kenyelmes 6-oras ut utan), hogy kozben meg oket is eltaxiztattam a szallasukra.  A karacsony elotti het eleje veluk telt tobbnyire, volt ettermezes, Szechenyi furdo is termeszetesen, meg azert egy kis munka is.

A visszateresre 6-an kerult sor, most nem Bazelen, hanem Parizson keresztul. Az ut eleg hosszu volt, kb 12 ora – eleg kimerito volt. Parizsban havazott a megelozo napokban, amire nagyjabol 8 evente van pelda. Egy kis ho epp eleg ahhoz, hogy felforgassa a kozlekedest. Nekem szerencsem volt, mert az en gepem utan jovo osszes budapesti jaratot toroltek a rossz ido miatt. A vonatkozlekedesben pedig kesesek voltak, az en vonatom is kesett felorat.

A het inkabb csak amolyan bemelegito het volt, viszont nagy eredmeny, hogy vegre bekuldtuk a cikket. Jovo hettol indul a nagyuzem, jo lenne ha ez az utolso honap kelloen produktivra sikeredne, mert a valoszinuleg a hazaerkezesem elso hetei kevesbe lesznek azok.

Mivel a következő hétvégét megint a Vogézekben töltjük, ezért fennáll a veszélye, hogy a kötvetkező hétvégén nem fog készülni bejegyzés, az az után lévő hétvégén pedig már megyek haza karácsonyra, így összeszedtem magam, hogy az eheti bejegyzés semmi képpen se maradjon el. A múltkori befejezéseként annyit (bár a legtöbben már úgyis ismerik a sztorit), hogy nem jött értem végülis a Caroline, mert megbetegedett. Van vonatközlekedés Basel és Besancon között, csak elég rossz – hirtelen felrémlett bennem egy másnap reggeli hazaérkezés rémképe is. Ulysse-éktől sikerült viszont megtudni, hogy hogyan juthatok be Baselbe, illetve hogy ott aztán milyen vonatokat kell elérnem majd. Az első vonatot, amivel mehetettem volna, törölték a francia vonatvezetők sztrájkja miatt, és kétséges volt az is, hogy az azután következő vajon indulni fog-e. Szerencsére azzal végül el tudtam jönni Mulhouse-ig, ott át kellett szállnom a Strasbourg-Nizza éjszakai vonatra. Baselben várva a mulhouse-i vonatot összeakadtam egy 59 éve Franciaországban élő (Mulhouse-ban egész pontosan) magyar származású bácsival, akinek kezdetben nagyon megörültem. De aztán csalódnom kellett, mert a bácsival nem nagyon lehetett beszélgetni, egyre csak az épp folyó válásáról mesélt, meg arról, hogy hogyan kapott munkát Mulhouse-ban annak idején. Volt vele egy Vajdaságból származó néni, ő is mulhouse-i lakos, aki még ennyire sem volt beszédes, róla semmit nem sikerült megtudni. Hogy őszinte legyek, a végén már vártam, hogy végre megérkezzünk Mulhouse-ba.

A harmadik sokk akkor ért, amikor a kalauz közölte a vonaton, hogy nem teljesen jó a jegyem, mivel a vonat Montbéliard és Belfort között helyjegyköteles... De végül nem büntetett meg, elnéző volt a sztrájk miatt (különben is a svájci jegyeladó hibája volt). Végül éjfélre érkeztem meg kicsit hosszúra nyúlt utazásom végén, mely délután 5 órakor kezdődött – ha úgy vesszük – a ferihegyi felszállással. Ulysse volt olyan kedvés és értem jött az állomásra, úgyhogy legalább hazagyalogolnom nem kellett.

Aztán a hét viszonylag békésen telt. Kedden túlestünk Ulysse védésén. Szerencsétlen nagyon izgult, pedig nem kellett volna, mert szép lett a dolgozata, szépek lettek az eredményei. A kérdésektől félt igazából, amikre nem is reagált igazán jól. Igaz, hogy kicsit hülye kérdéseket kapott, de jobban is le lehetett volna reagálni őket. Aztán volt egy fogadás, ahogy szokott lenni. Jó hosszúra nyúlt, de bajtársi kötelességem volt végig ott lenni. Mondjuk megvolt az az előnye, hogy annyit ehettünk, hogy este már ne kelljen vacsorázni.

Csütörtökön végre megint eljutottam tollasra, és most a játék is egészen élvezetes volt. Aznap délután eljutottunk végre egy olyan pontra, hogy már majdnem minden eredmény megvolt a cikkhez, tényleg már csak egy karnyújtásnyi távolságra kerültek a végső eredmények. Ami azt illeti, azóta is nyújtom a karomat, de azt hiszem, hogy hétfőn vagy kedden tényleg készen leszünk. Akkortól pedig lehet írni teljes gőzzel a cikket.

Hétvégére, mint mondtam, a Vogézek vannak kilátásban. A terv az, hogy megnézzük a (híres) karácsonyi vásárt Colmarban, ami egy nagyobb város Elzászban. Remélem, addig a cikkel is tudunk haladni.

Megint elmaradtam egy héttel, a lille-i visszaérkezésem utáni és a hazamenetelem előtti egy hét krónikájával vagyok adós. Ezt a hetet úgy jellemezhetném, mint a legtöbb munkával eltöltött hetet, mióta itt vagyok. Itt van ugyebár ez a cikk, de az eredmények még váratnak magukra, úgyhogy eldöntöttem, hogy most miden energiámat beleadom, és megpróbálok eredményt produkálni mielőtt elmennék. Ja és ha jut időm, a hétvégére kitűztem az előadás elkészítését is.

Persze az egészből nem lett semmi. Már ami az eredményeket illeti, az előadásról nem is beszélve. Pedig most tényleg dolgoztam, néha késő estig, volt, hogy csak 4 órát aludtam. De nem, nem lettem kész. Ez persze eléggé frusztráló volt, de nem tudtam mit tenni. Azt nem mondanám azért hogy az a hetem teljesen feleslegesen ment rá a munkára, mert most tudom folytatni, amit akkor elkezdtem.

Szombaton reggel megint sikerült beiktatni uszást (Ulysse-szel), délután pedig Caroline-nal és Délphine-nel mentünk kirándulni a Cirque de la consolation-hoz, ami egy természtes és hatalmas félköralakú képződmény. Az idő kegyes volt hozzánk. Jó kis kimertítő nap volt, amit egy kis munkával tettem teljessé. Vasárnap délelőtt mozi Caroline-nal (Hellboy II – mérsékelten tetszett). Hétfőn aztán megbeszéltünk egy csomó dolgot a Sylvainnel, ez sokmindent helyre tett. Kedden hajnalban pedig felkerekedtem a nagy útra. Hajnali kelés után értem el a 7:05-ös vonatot. Orly repterének közbeiktatásával végül délután 3 felé már otthon is voltam.

Az otthoni hét aztán jó intenzíven telt el (3-4 órás alvásokkal), közben valahogy kiszenvedtem az előadást is, ami nem lett életem legjobb előadása enyhén szólva, de most nem is ez volt a lényeg. Vasárnap napok óta először sikerült sokat aludni – igaz, akkor sem eleget, mert kellett készülődnöm a visszajövetelre. De ennek részleteit a következő bejegyzésben mesélem majd el.

Elmaradt a múlt hétre esedékes beszámoló, de igazából nem vesztettetek vele sokat, mert tényleg semmi említésre méltó nem történt. Az a hét volt itt az őszi szünet, úgyhogy a munka szempontjából elég békés időszak volt. A megírandó cikkhez szedegettem össze az adatokat, amiket aztán a Sylvainnel próbáltunk értelmezni – végül írtunk (írtam) egy összefoglalót, amit elküldtünk a Rayeznek Bordeauxba, hogy megtehesse az észrevételeit. Meg is tette aztán őket nem is olyan sok idő elteltével – meglepő módon.

A következő héten még ledolgoztam a hétfőt, utána pedig irány Cambridge. Szerencsére nem kellett hajnalok hajnalán indulnom. A vonatom Lyonba ment, ahol csekély félórányi reptéri buszozás után repülőre szálltam. A repülőút alig volt több egy óránál. Megérkezve London Stansted repülőtérre pedig már csak a jó buszt kellett megvárnom, amely Cambridge-be vitt egy óra alatt. Délután helyi idő szerint fél 6-ra érkeztem meg (az nálunk fél 7). Az út elég hosszú volt és fárasztó, leginkább azért, mert a különböző közlekedési eszközök között elég sokat kellett várakozni.

A szállás Líviáéknál kitűnő volt – Cambridge egyik külsőbb részén van egy kis másfél szobás lakásuk. A közlekedés többnyire biciklivel történik arrafelé – sajnos az út rossz oldalán. Maga a város elég pici, az egész város igazából az egyetemről szól. A diákok életét nagyon sajátos módon az ún college-ok szervezik meg, ami a lakhatástól kezdve az étkeztetésen keresztül a külön órák szervezéséig mindenre kiterjed. Minden diáknak kell egy ilyen college-hoz tartoznia, ugyanúgy, ahogy egy tanárnak is. A college-ok elég autonóm működési egységek, melyeket elég nagy vagyonnal (erdők, legelők) alapítottak, a működésükhöz szükséges anyagiakat pedig a vagyonnal való gazdálkodás során teremtik elő. Némelyik elég gazdag is. A legrégebbi college-ot, a Peterhouse-t, valamikor 13. század során alapították. Líviáék a Pembroke-ban vannak, ez Cambridge harmadik legrégebbi college-a, melyet 1347-ban alapítottak. A college-oknak általában elég régi tekintélyt parancsoló épületeik vannak, valamint minden college-nak van egy kápolnája, ami a leggazdagabbak esetében tényleg gigantikus méretű.

Megismerkedtem Lívia férjének és a Csillának a magyar témavezetőjével, Csányi Gáborral (aki a Csányi Vilmos fia), akinek részt vehettem a csoportmegbeszélésén, ami igazán megtisztelő volt, és ugyanakkor érdekes is. Ez egy olyan hetenként lezajló esemény, amely során a Gábor csoportjának valamennyi tagja (doktoranduszok és posztdokok) beszámolnak arról, hogy éppen hol tartanak a munkájukkal. A beszélgetéshez mindenki hozzászólhat. Pár szóban én is elmondtam, hogy mivel foglalkozunk. Este még folytatódott a Gáboréknál a megbeszélés de ott már csak a Lívia és az Albert (Lívia férje) társaságában. Előtte megkíséreltünk csokifagyit előállítani mérsékelt sikerrel. Másnap a college-ban vacsoráztam a Csillával egy hetente sorra kerülő nyilvános és elég formális esemény keretében. Pénteken volt egyedül jó idő, de akkor már sajnos nem volt sok időm mászkálni. Egyébként napközben többnyire a városban tekeregtem – megnéztem a college-ok közül jópárat, a helyi szépművészeti múzeumot meg a botanikus kertet. Pénteken bevonatoztam Londonba, ahol vonatra szálltam, hogy aztán kb másfél óra alatt átvonatozzak Lillebe a La Manche csatorna alatt.

Lilleben az ottani vendéglátóm, Nacer fogadott – nála is volt a szállásom. Nacer eredetileg marokkói, aki 20 éve él Franciaországban. Itt is nősült, bár a felesége nem francia, hanem német. Többnyire Nacerrel mászkáltunk napközben aztán Lilleben. A városnak valahogy nem volt meg a szokásos hangulata, ami érezhető a többi francia nagyvárosban, valahogy nyomott volt az egész atmoszférája. Kicsit érződött az is, hogy Franciaország legszegényebb régiójának fővárosában vagyunk. Este átlátogattunk Belgiumba, ami csak 20-30 km Lille-től. Vacsorázni szerettünk volna, de mivel nem foglaltunk előre asztalt, végül nem találtunk sehol sem helyet. Eredetileg marokkói étterembe szerettünk volna menni, de szerencsére sikerült végül találni egyet - igaz, hogy azt már Lilleben. Érdekes volt marokkói kaját enni, de azt nem állítanám, hogy minden nap azt ennék.

Vasárnap aztán párizsi átszállással jöttem vissza, ahol a hazautazásom előtt visszalévő kb 8 napra egy halom munka várt. Szerintem lehetetlen, hogy elkészüljek vele, biztos nem is fogok, de megtesszük, ami tőlünk telik.

Egy újabb hét sok munkával. Talán még többel is mint eddig, mivel kaptunk egy felkérést egy (határidős) cikk megírására egy újságtól, és még nincs meg minden eredmény hozzá.

Volt egy vendégünk Grenoble-ból, egy doktorandusz, aki hasonló dolgokat mér, mint amiket mi számolunk. Sylvainnel dolgoztak egész héten, aki így számunkra szinte teljesen elérhetetlen volt a hét folyamán – pedig néha igencsak szükségem lett volna rá.

Szerda este vacsora a magyar lányokkal és 3 spanyol (erasmusos) ismerősükkel. Vicces volt, mert én tudtam mindannyiunk közül a legjobban franciául.

Péntektől vasárnapig újabb kirándulás a Vogézekben Audrey, Ulysse és Caroline társoságában. Most Caroline nagyszüleinek egykori házában voltunk elszállásolva. A ház egy kicsit öreg volt, de amúgy pazarul volt felszerelve. Igazán kár szerintem, hogy nem lakik benne senki. Szombaton egy kis séta Caroline szüleivel, amúgy meg nagy (bőséges) zabálások. Szombaton teljesen el voltak hűlve a franciák, hogy milyen sokat(?) ettem vacsorára, illetve hogy utána dizsesztív gyanánt hogy lehúztam két felest. (nem is volt igazi feles, mert náluk csak 3centes poharak vannak feles helyett)... Pedig csak jó étvágyam volt.

A vasárnap hasonlóan békésen és nyugodtan telt. Ebéd Caroline szüleiéknél Caroline bátyjával és családjával. Aztán séta Coinches [koens] környékén. Visszaindulni csak 6-kor sikerült, úgyhogy böven 8 után értünk vissza. Nem volt a hétvége túlzottan eseménydús, de kikapcsolódásnak elsőrangú volt.

Ha lehet, még érdektelenebb hét, mint a múltkori. Elhatároztam, hogy bejárok Pierre egyik előadására, ami alapvetően a fény és az anyag kölcsönhatását írja le egy nagyon egyszerű elméleti szinten - egyszerű rendszerek infravörös színképét lehet vele kiszámítani nagyon primitív szinten. Az órák kedden vannak és csütörtökön (akkor sajnos 180 perc), egyelőre viszonylag követhető volt, de mivel nem túl egyszerű az anyag, ezért mindenképpen szükség van arra, hogy itthon kicsit átnézzem hétvégente, még egyszer feldolgozzam a dolgot. Csütörtökön sajnos kicsit belenyúlik az óra a tollasba, úgyhogy így hamarabb kell elmennem, bár az már csak egyszer lesz így, mivel novembertől nem csütörtökönként lesznek az órák. A következő hét az utolsó hét amúgy az őszi szünet előtt. Szombaton Baume-les-Dames-hoz mentünk el Caroline-nal, ami koránt sem volt olyan érdekes hely, mint azok, amiket korábban a környéken megnéztünk. Hazafelé én vezettem, ami nem ment annyira rosszul, mint gondoltam, mindenesetre nagyon elégedett voltam magammal, hogy különösebb gond nélkül sikerült kivitelezni a dolgot. Az előtte lévő napon megnéztük Al Pacino és Robert de Niro új filmjét, amit n

Vasárnap végre megint voltam uszodában, azóta fáj kicsit a vállam.

Amilyen mozgalmas volt az előző hét, ez annyira nyugalmasra sikeredett.

Kedden Sylvainnél ünnepeltük a 40. születésnapját szűkkörben. Vagyis a családján kívül csak Caroline, Pierre és én voltunk ott. Caroline és én mint Sylvain doktoranduszai, Pierre meg mint közeli barát/kolléga, akinek egyébiránt október 4-én volt a 37. születésnapja. Tavaly is volt hasonló ünneplés, bár akkor ott volt a Paul és a Franck is. Franck azóta, mint tudjuk, végzett, Paul pedig, aki igazán, tényleg a legközvetlenebb munkatárs, tavaly nyugdíjba ment. Ugyan van státusza az egyetemen (egy speciális emeritusz státusz), de elég keveset jár már be dolgozni. Ide persze eljöhetett volna, de az utolós pillanatba valamivel kimentette magát.

Az este nagyon kellemes volt, főleg ami a kaját illeti. Be kell, hogy valljam, hogy még egyszer sem fordult elő, hogy ne ettünk volna nagyon finomat a Sylvainéknél. A borokról nem is beszélve. Az némileg árnyalta az estét, hogy általában elég nehezen értem meg azt, amit Pierre mond, és ez most sem volt sajnos másként. Nem mintha erős akcentusa lenne, és még azt sem mondhatnám, hogy érthetetlenül ejti ki a szavakat. Talán kicsit gyorsan beszél, meg kicsit választékosabban beszél az átlagosnál. Mindenesetre már azért jobban értem, mint kezdetben, de még nem az igazi.

Csütörtökön tollas. Ismét. Igaz, hogy Caroline és Ulysse nélkül. Carolinenak olyan hátfájása volt, hogy az orvos nem is engedte szerdától dolgozni, míg Ulysse Amerikába ment konferenciára. Így végülis ketten voltunk Délphine-nel. Összességében nem volt rossz, így, hogy csak ketten voltunk, tudtunk játszani komolyabb ellenfelek ellen is. Persze ez még mindig nem volt az igazi, de már lényegesen élvezhetőbb volt, mint legutóbb.

A hétvége nyugis volt, nem volt kivel hova menni, akikkel szoktam, egyikük sem volt Besanconban. Annyira nem is bántam, szereték néha csak úgy magamban lenne, elpiszmogni ezzel-azzal. Ennek megfelelően szombaton csak boltban voltam, meg délután kicsit sétáltam a belvárosban. Vasárnap viszont megnéztük az Idő múzeumot a magyar lányokkal, akik előtte még meg is etettek. A múzeumot idén sem találtam annyira érdekesnek, habár most már sokkal több minden értettem. Volt tárlatvezetőnk is, szerintem nem volt a helyzet magaslatán, nem sok érdekes dolgot mondott el.

A laborban lévő személyi változásokról nem is írtam eddig. Akik tavaly velem voltak egy szobában, már nem dolgoznak itt. Franck, mint említettem, már végzett tavaly, Rachel, akinek egyéves szerződése volt csak (ő Michel doktorandusza volt egykor), ugyancsak távozott a laborból, mivel a szerződését nem hosszabbították meg. Állást ugyan nem talált, és mivel nem akarja elhagyni Besancont, a végzettségével pedig egyelőre nem talál munkát a városban, ezért a doktori ügyek titkárságán vállalt el egy állást – valakit helyettesíteni kell. Számomra értehetelen, hogy miért csinálja ezt, de hát ha ragaszkodik Besanconhoz (valószínűleg a családja miatt)...

Szóval ők ketten már nincsenek, van viszont helyettük tavasz óta egy indiai posztdok, Manga Rao, aki a Michellel dolgozik. Kedves srác, a legfőbb bajom vele viszont, hogy nagyon gyakran nem értem, mit mond. Az indiaik általában nagyon jellegzetes, erős akcentussal beszélik az angolt, az én fülem számára egyelőre elég nehezen érthető módon. A másik meg, hogy amióta intenzíven használom megint a franciát, nagyon nehéz váltanom olykor-olykor angolra... Ettől függetlenül megvagyunk, néha elbeszélgetünk kicsit, nem teljesen értjük ugyan egymást, de ez van.

Elment aztán azóta Zao is a laborból, ő Michel kínai doktorandusza volt. Az ő védése még az első héten megvolt, hogy megérkeztem. Mindent jól elrendezett, meg kell hagyni: védés jó korán (időben), posztdok hely azonnal, ráadásul Svájcban. Remélem, nekem is ilyen gördülékeny lesz majd.

Aztán elmegy Michel is november elejétől. Nem megy el teljesen az egyetemről, de teljesen más részlegen fog dolgozni. Aztán elmegy Jean-Marie is (róla szerintem még nem beszéltem), egy kicsit sánta, de amúgy nagyon kedves, öreg bácsi; a szobája az enyémmel szemben van. Ő nyugdíjba megy. És kik jönnek? Újak nem nagyon vannak. Sajnos. Jön a Sylvainnek egy új doktorandusza, Mohamed – egy algír gyerek, akit közösen témavezetnek Rayeznével (Bordeauxból). Elég sok közös vonása van az ő témájának az enyémmel, kíváncsi vagyok, mit fognak tudni kihozni a dologból 3 év alatt. Mohamed november elején kezd.

Aztán jön még egy posztdok srác, talán Vincent-hoz vagy Pierre-hez, ebben most nem vagyok teljesen biztos. Ő is, azt hiszem, november elejétől lesz. Szóval összességében jelentősen csökkent a labor létszáma, aminek senki sem örül. Viszont azt hiszem, ez világtrend... Egyre kevesbé van szükség természettudománnyal foglalkozó emberre, egyre kisebb is ilyen dolgok iránt az érdeklődés a diákok körüben, ami a maga nemében egy kisebb tragédia, de ebben nagyban hibás szerintem a francia középfokú oktatás is. Na mindegy.

Aki még nem tudná, november elején lesz egy utam Cambridgebe és Lillebe. Mivel relatíve közel fekszenek egymáshoz, ezért összekötöm a két utat. Szerencsére a héten már megvettük a jegyeket is. Ugyan a két látogatás teljes mértékben baráti jellegű és nem szakmai, a Sylvain kifizette az utazási költségeimet, mivel úgyis olyan sok elköltetlen pénz van még a csoport számláján, amit az év végén úgyis vissza kéne fizetni. Akkor már inkább kifizeti szívesebben az utaimat, mintsem hogy visszafizesse.

Szóval végülis november 4-én repülök Lyonból Easyjettel Londonba (hihetelenül olcsó, kb 35 eurós (az kevesebb, mint 10 ezer forint) jeggyel). Nagy gondban voltunk a repülővel, mert úgy nézett ki, hogy Bázelből kell repülnöm, de csak nagyon elmebeteg időpontokban voltak járatok. Aztán szerencsére találtuk ezt a lyoni járatot, ami nem csak, hogy ideális, koradélutáni időpontban van, hanem még elérni is sokkal egyszerűbb, mivel Besanconból közvetlen vonat van oda. A repülőtér, amire érkezem (Stansted), nagyjából félúton van London és Cambridge között, úgyhogy a reptérről hamar Cambridge-be lehet jutni. Ott Líviáéknál fogok lakni, az ő meghívásuk miatt van amúgy az egész utazás. November 7-én aztán Londonból átvonatozok a csalagúton Lillebe (kb 1 óra), ami Franciaország legészakibb nagyvárosa. Itt Nacer vendége leszek a hétvégére. Ő a Pali munkatársa igazából és Lisszabonban találkoztam vele, ahol meghívott magához pár napra. Végül 9-én, vasárnap délután jövök vissza Besanconba egy párizsi átszállással. A 10-ével kezdődő héten Besanonban leszek, míg valószínűleg 16-án vagy 17-én megyek haza Magyaroszágra a doktoranduszi beszámoló miatt egy hétre.

Jó kis utazgatós hónap lesz.

Ez a blogbejegyzés meglehetősen sokat késett most, ami azt illeti, de ez annak tudható be, hogy elég mozgalmas hetet hagytunk magunk mögött legutóbb. A héten szerdán kezdtek felpörögni az események, amikor találkoztam két magyar lánnyal, akik Erasmus öszöndíjjal vannak itt ebben a félévben. Mártival a Sylvain találkozott kóruson, majd később kiderült, hogy van Kata is. Márti igazából Németországból jött, mivel ott élnek 4 éves kora óta; ha jól emlékszem, akkor európai történelmet és jogot tanul. Kata az egykori Külker főiskolára jár. Egyelőre tetszik nekik az Erasmus, a társaság, a hangulat – majd megkérdezem őket január elején is. Remélem, még összefutok velük – ha már nagyon hiányozni fog a magyar nyelv, mindenképpen.

Csütörtökön lakásavató volt Délphine-nél, amit igazából már felavattunk korábban, de ez volt a „hivatalos” lakásavató. Pénteken este pedig felkerekedtünk Caroline-ékhez, akik a Vogézekben laknak. Ulysse és Délphine Párizsban voltak a hétvégén, úgyhogy csak ketten mentünk a Caroline-nal. Innen az út egy jó két és fél óra, a végére ugyanis elfogy az autópálya, csak a hegyekben kanyargó kis utak vannak. A végcél egy Coinche [koens] nevű kis, 350 lelkes falu volt, ahol Caroline apukája a polgármester. Szombaton Elzász volt terítéken, ami talán az egyik legkülönlegesebb francia régió történelmi, és kultúrális szempontból. A régió ugyanis elég sokszor gazdát cserélt a történelem során, felváltva volt francia és német érdekeltségű terület. Az emberek egy nagyon fura nyelvet beszélnek (az "elzászit"), ami tulajdonképpen a német és a francia keveréke. A helységnevek többsége németes hangzású. A napot egy haut-Koenigsbourg (Hoh-Königsburg) nevű várban kezdtük, legnagyobb érdekessége, hogy egy borzasztó keskeny hegycsúcson épült, ami erősen behatárolta a vár kiderjedését és méreteit. Szerintem igazi bravúr volt ott úgy megépíteni. A kilátás a vártól igazán pazar Elzászra, talán legközelebb meg is fogjuk tudni csodálni, szombat reggel ugyanis borzasztó nagy köd volt. A vár kitűnő állapotban van köszönhetően II. Vilmos német császárnak, aki 1900 és 1908 között felújíttatta – ugyanis ezidőtájt a terület épp német kézen volt (a francia szempontból vesztes 1871-es francia-porosz háborútól egészen 1918-ig). II Vilmos egy császári felségét megfelelően reprezentáló kastélyt akart ugyanis, amiben egy középkori múzeumot kívánt volna később berendezni – amire aztán a történelem szeszélye folytán végülis nem került sor.

Haut-Koenigsbourg után következett Ribeauvillé [ribovilé], Riquewihr [rigvir] és Kayersberg [kajzüszberg] – mind-mind rendkívül jellegzetes, elzászi kisvárosok. Varázslatosan szép (és nagyszerűen helyreállított) óvárosi házakkal és utcákkal. Van egy pár jellegzetes elzászi étel (pl. a choux-croute [sukrut] vagy a tarte flammée), és pár kiváló, egyedi borfajta.

Vasárnap a Vogézekben mászkáltunk, megnéztük Saint-Diét (amit eredetileg Saint-Déodat-nak hívtak), ami a legközelebbi „nagy”város (20 ezres). Itt igazából a katedrális (ahova végülis nem sikerült bejutni) de még inkább a környező táj volt magával ragadó. Délután aztán szétnéztünk kicsit Coinche környékén, ami nekem a Kárpátokat juttatta eszembe, habár kétségkívül a Kárpátok sokkal magasabb és fiatalbb hegy, mint a Vogézek, aminek az átlagos magassága csak 6-900 méter körül van. Nekem mindenesetre nagyon tetszett, főleg az itt-ott megjelenő őszi színek miatt.

Caroline szülei egyébként borzasztó kedvesek voltak, a légkör nagyon családias és barátságos volt náluk (mint az általában falun lenni szokott), úgyhogy nem bántam meg egy cseppet sem, hogy ezt a hétvégét erre szántam, habár előtte kicsi tartottam tőle, bevallom.

Akinek van kedve és türelme, esetleg vessen egy pillantást a webalbumra is, most nem csak ronda képek vannak fent.

http://picasaweb.com/djuree007.

Ezt a blogot azért indítottam útjára, hogy az érdeklődőknek bepillantást nyújtson második besançoni tartózkodásom mindennapjaiba. Ez a blog a tavaly mérsékelt sikerrel vezetett webnapló folytatása, remélem, idén kevésbé lesz unalmas és terjengő. Ja és persze azért is írom, hogy majd félév távlatából, februárban pontosan fel tudjam eleveníteni az eseményeket azok tényleges kronológiája szereint.

Hol is kezdjem... Megérkeztem szeptember 11-én Bázelbe, ahova most kívételesen a Caroline jött értem Sylvain helyett. Beugrottunk Célinehez (akire az előző részt végig követők jól emlékezhetnek) a visszaúton, aki Bázelben kapott posztdokállást. Elégedett a sorával, főleg ami a fizetését illeti (pfú, én is az lennék..!!) – jó volt újra találkozni vele.

A szállásom itt Besançonban ugyanaz, mint tavaly azzal a különbséggel, hogy most a ház leglakájosabb szobáját kaptam, ami tényleg egész barátságosnak nevezhető (van tapéta a falon és lámpabúra a plafonról lelógó villanykörtén – igazi luxus !), úgyhogy azt kell, hogy mondjam, a helyzet egyáltalán nem kétségbeejtő. Az elég hamar eldőlt, hogy nem lesz idén sem albérletem, vagy kis stúdiólakásom, azt nem nagyon adnak sehol sem amiatt, hogy csak 5 hónapra kellene... Nadjib szerencsére már nincs itt (ő volt az algír srác, aki itt lakott az előző évben és általában mindig elég nagy mocskot hagyott maga után. Ellenben sosem takarított.). Van helyette most két lakótárs. Egy doktorandusz gyerek, aki nem túl beszédes fajta, vele három bonzsúron kívül nem nagyon sikerült kommunikálni. Elég fura srác, mindig a szobájában kajál, néha kijön elmosogatni. Nem is sokat van itt napközben (mondjuk én sem), amikor meg megjön, bezárkózik a szobájába és aztán egész este ki sem jön már (lehet, hogy alszik). Aztán van még egy középkorú alacsony, kopasz, pipázós ember – vele már sikerült szót váltalni, ő elég barátságos; egy-két hónapnál nem marad többet, ha jól értettem. Néhány napja van nála egy nő is, talán a felesége, aki vasárnap reggel a körülményekhez képest nagyon nagy tisztaságot csinált a konyhában. Ilyen tisztaság még Lucia idejében sem volt! Mondjuk hozzátartozik a történethez, hogy múlt hétvégén én takarítottam órákon keresztül, mert akkora kosz volt, hogy azt már nem bírtam elnézni (még itt volt Nadjib nyoma). A fridzsiderrel legalább egy órán keresztül vacakoltam, amíg megpróbáltam belőle kivakarni a penészt...

A heti program többnyire ugyanaz, mint tavaly: Hét közben elég sokáig egyetem (van, hogy 7-ig), egy-két alkalommal valami társas esemény Ulysse-szel, Caroline-nal és Delphine-nel. Hétvégén pedig általában egyszer autós kirándulás valahol a környéken.

Első hétvégén csak egy egészen kicsike volt, megnéztük Rocher de Valmyt (egész pontosan a kilátást néztük meg), ami egy olyan szikla, ahol egy Valmy nevű ellenállót a németek kivégeztek a társaival együtt valamikor 1942-ben. Aztán elmentünk egy Montferrand nevű egykori kastély romjaihoz, amiből tényleg nem maradt sok, mindössze egy torony, de ez is inkább a kilátás miatt volt érdekes.

A második hétvégén (19-én) Ulysse-szel és Audrey-val elmentünk Oricourt egykori középkori kastélyának egész szépen helyreállított maradványaihoz, illetve átugrottunk Belfortba megnézni a citadellát. Mindenütt volt idegenvezetés is szerencsére. Ezen a hétvégén voltak amúgy az európai műemléknapok (nem tudom, otthon volt-e), ilyenkor egy csomó dolog (műemlék és múzeum főleg) ingyenes, ezzel próbálják az embereket rávenni, hogy gyakrabban menjenek ilyen helyre. Szerintem egy jó kezdeményezés.

A mostani hétvégén Saline Royalt néztük meg Arc-et-Senansban. Nagyon érdekes már maga a hely is, a története pedig még annál is inkább. Nem nagyon akarlak ilyesmivel utatni titeket, röviden csak annyit mondanék, hogy ez egy olyan hely volt, ahova a környék egyik legnagyobb sós vízű forrásától (Salin-les-bainstől) csővezetékeken szállították a vizet, hogy kinyerjék belőle a sót. Na de miért kellett ehhez elszállítani 20 km-re? Azért, mert Salin-les-bainsnél nem maradt már fa, ugyanis az évszázadok óta folyó sókinyeréshez szinte valamennyi környező erdőt kiírtottak. Ezért rendelte meg XV. Lajos Ledoux nevű építészétől, hogy tervezzen egy „királyi” (royal) sókinyerű üzemet (saline). Ez a Ledoux nevű fickó egy zseniális ember volt, többszáz épületet tervezett a korban (ezekből már nagyon kevés látható), nagyon sok építészeti újítást vezett be, a korban szokatlan megoldásokat és formákat alkalmazott. Emellett filozófus is volt, pozitív utópista, aki eredetileg nemcsak Salinet tervezte meg, hanem egy egész várost, ami Saline köré csoportosult volna – persze a maga idealista, pozitív utópista módján. A városból nem lett semmi, mivel XV. Lajosnak nem a város kellett, hanem a sókinyerő üzem, ami viszont aztán meg is épült Arc és Senans között. Ledoux nyugdíjas napjaiban sem adta fel a városról szőtt álmait, rengeteg épületet tervezett még később, habár ezek egyike sem épült meg. Tényleg lenyűgöző sztori, főleg hogy láttuk a maketteket (ti is láthattok majd párat a webalbumban), és hallottuk a bővebb részleteket is. Akit érdekel, annak majd elmesélem bővebben.

Saline után elmentünk a Lison forrásához, amit ugyan már láttam januárban Ulysse-ékkel, de Caroline még nem volt ott, úgyhogy körbenéztünk. Most sem volt rossz, tavaly ugyan jobban megfogott, mivel akkor számomra is újdonság volt. Csináltam képeket is, sajnos már kezdett sötétedni, ezért nem a legjobb minőségűek.

Vasárnap reggel elmentünk Ulysse-szel uszodába – így együtt sokkal nagyobb volt a motiváció. Egész jó kis uszoda van itt a közelben, kb 5 perc gyalog, arról nem is beszélve, hogy majdnem feleannyi a belépő, mint otthon! Úgyhogy el is határoztuk, hogy hetente egyszer jó lenne elmenni. Az első akalommal amúgy 2 km-t úsztunk (50 m-es medence van), ami után azért sajgott néhány ízületem. Elmentem a múlt héten tollasozni is, van az egyetemen erre lehetőség ingyen, ennek megfelelően sajnos nem is túl komoly színvonalú a dolog. Arról nem is beszélve, hogy abban az időpontba sikerült elmennem, amikor a legtöbben voltak, és így egyszerűen képtelenség volt játszani – ennek így semmi értelme nincs. Legközelebb csütörtök délben megyek el, ha minden igaz, ebben az időpontban nagyon kevesen vannak. Négyen megyünk elvileg (Delphine, Ulysse, Caroline és én), ez kicsit megkérdőjelezi a dolog komolyságát, de majd meglátjuk.

Csütörtökön Téophile-lal mentünk sörözni, aki tavaly volt 9 hónapig erasmusos diák az ELTÉ-n és jártunk egy közös előadásra is. Megkért, hogy beszélgessek vele magyarul is (mivel pár hónapig tanult és nem akarja teljesen elfelejteni – nagyon vicces volt), meg aztán németül (német az anyukája, én viszont sajnos nagyon elfelejtettem németül, úgyhogy ez nem nagyon sikerült) és angolul is. A végén tejes bábeli zűrzavar volt a fejemben, nehéz volt utána visszatérni a franciára.

Pénteken Mamma Miát néztünk négyesben a moziban (franciául) – hm, mit mondjak, láttam már kevésbé bugyuta filmet. A franciáknak tetszett, ők ilyen bugyuta filmeken szocializálódnak, a comédie française filmjein nőnek fel, úgyhogy nem csoda.

Hú, ez elég hosszúra sikerült, ha valaki idáig jut az olvasásban az aztán kitartó. Legközelebb nem fogok ilyen hosszút írni, de mégiscsak 18 nap történését kellett összefoglalnom.

Ho gondoljátok, képeket nézzegessetek a webalbumban:

http://www.picasaweb.com/djuree007

Tavalyi, svédországi és portugáliai képek vannak ugyan csak fent egyelőre, hamarosan jön az új termés is, aztán remélehetőleg ez is heti rendszerességgel fog frissülni.