Amilyen mozgalmas volt az előző hét, ez annyira nyugalmasra sikeredett.
Kedden Sylvainnél ünnepeltük a 40. születésnapját szűkkörben. Vagyis a családján kívül csak Caroline, Pierre és én voltunk ott. Caroline és én mint Sylvain doktoranduszai, Pierre meg mint közeli barát/kolléga, akinek egyébiránt október 4-én volt a 37. születésnapja. Tavaly is volt hasonló ünneplés, bár akkor ott volt a Paul és a Franck is. Franck azóta, mint tudjuk, végzett, Paul pedig, aki igazán, tényleg a legközvetlenebb munkatárs, tavaly nyugdíjba ment. Ugyan van státusza az egyetemen (egy speciális emeritusz státusz), de elég keveset jár már be dolgozni. Ide persze eljöhetett volna, de az utolós pillanatba valamivel kimentette magát.
Az este nagyon kellemes volt, főleg ami a kaját illeti. Be kell, hogy valljam, hogy még egyszer sem fordult elő, hogy ne ettünk volna nagyon finomat a Sylvainéknél. A borokról nem is beszélve. Az némileg árnyalta az estét, hogy általában elég nehezen értem meg azt, amit Pierre mond, és ez most sem volt sajnos másként. Nem mintha erős akcentusa lenne, és még azt sem mondhatnám, hogy érthetetlenül ejti ki a szavakat. Talán kicsit gyorsan beszél, meg kicsit választékosabban beszél az átlagosnál. Mindenesetre már azért jobban értem, mint kezdetben, de még nem az igazi.
Csütörtökön tollas. Ismét. Igaz, hogy Caroline és Ulysse nélkül. Carolinenak olyan hátfájása volt, hogy az orvos nem is engedte szerdától dolgozni, míg Ulysse Amerikába ment konferenciára. Így végülis ketten voltunk Délphine-nel. Összességében nem volt rossz, így, hogy csak ketten voltunk, tudtunk játszani komolyabb ellenfelek ellen is. Persze ez még mindig nem volt az igazi, de már lényegesen élvezhetőbb volt, mint legutóbb.
A hétvége nyugis volt, nem volt kivel hova menni, akikkel szoktam, egyikük sem volt Besanconban. Annyira nem is bántam, szereték néha csak úgy magamban lenne, elpiszmogni ezzel-azzal. Ennek megfelelően szombaton csak boltban voltam, meg délután kicsit sétáltam a belvárosban. Vasárnap viszont megnéztük az Idő múzeumot a magyar lányokkal, akik előtte még meg is etettek. A múzeumot idén sem találtam annyira érdekesnek, habár most már sokkal több minden értettem. Volt tárlatvezetőnk is, szerintem nem volt a helyzet magaslatán, nem sok érdekes dolgot mondott el.
A laborban lévő személyi változásokról nem is írtam eddig. Akik tavaly velem voltak egy szobában, már nem dolgoznak itt. Franck, mint említettem, már végzett tavaly, Rachel, akinek egyéves szerződése volt csak (ő Michel doktorandusza volt egykor), ugyancsak távozott a laborból, mivel a szerződését nem hosszabbították meg. Állást ugyan nem talált, és mivel nem akarja elhagyni Besancont, a végzettségével pedig egyelőre nem talál munkát a városban, ezért a doktori ügyek titkárságán vállalt el egy állást – valakit helyettesíteni kell. Számomra értehetelen, hogy miért csinálja ezt, de hát ha ragaszkodik Besanconhoz (valószínűleg a családja miatt)...
Szóval ők ketten már nincsenek, van viszont helyettük tavasz óta egy indiai posztdok, Manga Rao, aki a Michellel dolgozik. Kedves srác, a legfőbb bajom vele viszont, hogy nagyon gyakran nem értem, mit mond. Az indiaik általában nagyon jellegzetes, erős akcentussal beszélik az angolt, az én fülem számára egyelőre elég nehezen érthető módon. A másik meg, hogy amióta intenzíven használom megint a franciát, nagyon nehéz váltanom olykor-olykor angolra... Ettől függetlenül megvagyunk, néha elbeszélgetünk kicsit, nem teljesen értjük ugyan egymást, de ez van.
Elment aztán azóta Zao is a laborból, ő Michel kínai doktorandusza volt. Az ő védése még az első héten megvolt, hogy megérkeztem. Mindent jól elrendezett, meg kell hagyni: védés jó korán (időben), posztdok hely azonnal, ráadásul Svájcban. Remélem, nekem is ilyen gördülékeny lesz majd.
Aztán elmegy Michel is november elejétől. Nem megy el teljesen az egyetemről, de teljesen más részlegen fog dolgozni. Aztán elmegy Jean-Marie is (róla szerintem még nem beszéltem), egy kicsit sánta, de amúgy nagyon kedves, öreg bácsi; a szobája az enyémmel szemben van. Ő nyugdíjba megy. És kik jönnek? Újak nem nagyon vannak. Sajnos. Jön a Sylvainnek egy új doktorandusza, Mohamed – egy algír gyerek, akit közösen témavezetnek Rayeznével (Bordeauxból). Elég sok közös vonása van az ő témájának az enyémmel, kíváncsi vagyok, mit fognak tudni kihozni a dologból 3 év alatt. Mohamed november elején kezd.
Aztán jön még egy posztdok srác, talán Vincent-hoz vagy Pierre-hez, ebben most nem vagyok teljesen biztos. Ő is, azt hiszem, november elejétől lesz. Szóval összességében jelentősen csökkent a labor létszáma, aminek senki sem örül. Viszont azt hiszem, ez világtrend... Egyre kevesbé van szükség természettudománnyal foglalkozó emberre, egyre kisebb is ilyen dolgok iránt az érdeklődés a diákok körüben, ami a maga nemében egy kisebb tragédia, de ebben nagyban hibás szerintem a francia középfokú oktatás is. Na mindegy.
Aki még nem tudná, november elején lesz egy utam Cambridgebe és Lillebe. Mivel relatíve közel fekszenek egymáshoz, ezért összekötöm a két utat. Szerencsére a héten már megvettük a jegyeket is. Ugyan a két látogatás teljes mértékben baráti jellegű és nem szakmai, a Sylvain kifizette az utazási költségeimet, mivel úgyis olyan sok elköltetlen pénz van még a csoport számláján, amit az év végén úgyis vissza kéne fizetni. Akkor már inkább kifizeti szívesebben az utaimat, mintsem hogy visszafizesse.
Szóval végülis november 4-én repülök Lyonból Easyjettel Londonba (hihetelenül olcsó, kb 35 eurós (az kevesebb, mint 10 ezer forint) jeggyel). Nagy gondban voltunk a repülővel, mert úgy nézett ki, hogy Bázelből kell repülnöm, de csak nagyon elmebeteg időpontokban voltak járatok. Aztán szerencsére találtuk ezt a lyoni járatot, ami nem csak, hogy ideális, koradélutáni időpontban van, hanem még elérni is sokkal egyszerűbb, mivel Besanconból közvetlen vonat van oda. A repülőtér, amire érkezem (Stansted), nagyjából félúton van London és Cambridge között, úgyhogy a reptérről hamar Cambridge-be lehet jutni. Ott Líviáéknál fogok lakni, az ő meghívásuk miatt van amúgy az egész utazás. November 7-én aztán Londonból átvonatozok a csalagúton Lillebe (kb 1 óra), ami Franciaország legészakibb nagyvárosa. Itt Nacer vendége leszek a hétvégére. Ő a Pali munkatársa igazából és Lisszabonban találkoztam vele, ahol meghívott magához pár napra. Végül 9-én, vasárnap délután jövök vissza Besanconba egy párizsi átszállással. A 10-ével kezdődő héten Besanonban leszek, míg valószínűleg 16-án vagy 17-én megyek haza Magyaroszágra a doktoranduszi beszámoló miatt egy hétre.
Jó kis utazgatós hónap lesz.
