másodszor Besançonban

A tavalyi, kissé nehézkesen beinduló félév után ismét itt. Megint egy félévre - idén minden bizonnyal már sokkal kevesebb viszontagsággal.

Mi is ez a zizé?

Igen, ez az. Nem kicsit, nagyon.

Friss topikok

Linkblog

Baume-les-Dames [bomlédàm]

2008.10.24. 09:12 | djuree | Szólj hozzá!

 

Ha lehet, még érdektelenebb hét, mint a múltkori. Elhatároztam, hogy bejárok Pierre egyik előadására, ami alapvetően a fény és az anyag kölcsönhatását írja le egy nagyon egyszerű elméleti szinten - egyszerű rendszerek infravörös színképét lehet vele kiszámítani nagyon primitív szinten. Az órák kedden vannak és csütörtökön (akkor sajnos 180 perc), egyelőre viszonylag követhető volt, de mivel nem túl egyszerű az anyag, ezért mindenképpen szükség van arra, hogy itthon kicsit átnézzem hétvégente, még egyszer feldolgozzam a dolgot. Csütörtökön sajnos kicsit belenyúlik az óra a tollasba, úgyhogy így hamarabb kell elmennem, bár az már csak egyszer lesz így, mivel novembertől nem csütörtökönként lesznek az órák. A következő hét az utolsó hét amúgy az őszi szünet előtt. Szombaton Baume-les-Dames-hoz mentünk el Caroline-nal, ami koránt sem volt olyan érdekes hely, mint azok, amiket korábban a környéken megnéztünk. Hazafelé én vezettem, ami nem ment annyira rosszul, mint gondoltam, mindenesetre nagyon elégedett voltam magammal, hogy különösebb gond nélkül sikerült kivitelezni a dolgot. Az előtte lévő napon megnéztük Al Pacino és Robert de Niro új filmjét, amit nem ajánlok senkinek, mert nagyon rossz.

Vasárnap végre megint voltam uszodában, azóta fáj kicsit a vállam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://djuree2.blog.hu/api/trackback/id/tr20729387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása